| A Csacska angyal aprócska sztárja,Roberta,aza Mariana Esposito még incs 15 éves,de már nemegyszer került intim helyzetbe a kamera előtt.Ám a valóságban még csak most ismerkedik a fiúkkal.
A tinilány papája az intim jeleneteket ne nézi meg.
,,Életem első válogatására anyukám egyik barátnője vitt el,mert a szüleim eleinte hallani sem akartak arról,hogy színésznő legyek.Mikor megérkeztünk,láttam,hogy minden kislány szőke,és saját képviselőjével,vagy legalábbis valamelyik ügynökség ajánlólevelével jött.,,Honnan érkeztél"-kérdezték tőlem.,,Otthonról"-feleltem.Erre mindenki hatalmas nevetésben tört ki,én pedig megsértődtem.A meghallgatás vezetőinek pedig nagyon tetszett a dolog,mert beválogattak a produkcióba"-mesélt karierrja kezdetéről a Csacsk anagyal Robertája,aki ekkor mindössze tíz éves volt. Mariana már egész pici korában Cris Morena akkori sorozatait nézte a tévében,de meg sem fordult a fejében,hogy akár ő is lehetne a képernyőn.Ma már viszont nem tudna és nem is szeretne mással foglalkozni. ,,Általában reggel hétkor kelek,és mint a többi gyrek,én is iskolába megyek.Ami különbözik az átlagtól,az a délután.Ebédelek,majd azonnal a forgatások helyszinére sietek,ami körülbelül egy órás út.Ez alatt tanulom meg az aznapi szövegkönyvet.Este nyolcig forgatunk,ekkor anyukám jön értem,és hazavisz.Leckét írni a forgatási szünetekben szoktunk"-mondta a tinisztár. Minden sorozatban írodnak olyan jelenetek,aminek átéléshez tényleg profizmusra van szükség.A Csacska angyalban ilyen volt,amikor Robertának előkerüllt rég elveszettnek hitt édesanyja.Mariana ezeket a szituációkat különleges módon oldja meg.,,Úgy gondolom,hiba lenne,ha egy ilyen jelenetnél a saját életemben történt rossz dologra gondolnék,mert elterelné a figyelmemet a szerepről amir éppen játszom.Én az általam alakított karakter helyzetébeképzelem magam,és attól a perctől kezdve,hogy a felvétel szót meghallom,már nem Mariana vagyok. A tinilány mint színésznő-hisz már annak érzi magát-több szinpadi csókon is túl van.,,A papám nem nézi az ilyen jeleneteket,mert rossz érzés keríti hatalmába,mert arra gondol,hogy nemsokára a valóságban is bekövetkezik mindez."-vigyorgott Mariana,akinek még nincs barátja.,,Az egyik színész fiúval sokat vagyunk eggyütt,de még csak ismerkedésnél tartunk"-osztotta meg velünk titkáta bájos kislány.
Mariana árvaházban
Mariana jelenleg az Argentínában futó Chiquititas című gyerekeknek szóló sorozatban tündököl.A telenovellában egy olyan gazdag és művelt kislányt alakít,aki elveszti a szüleit és így kerül az árvaházban.Az otthon falai között pedig nemcsak vigaszra,hanem élete első szerelmére is rátalál.A produkció,a Csacska angyalhoz hasonlóan,szintén rendelkezik szinpadi változattal,melyben, ének-és tánctudását is megmutethatja a tinisztár.
Benkő Diána | |